Négy évesek vagyunk

2007. december 12-én indult útjára a Miért Cion?, azzal a deklarált célkitűzéssel, hogy minél több emberrel megszerettesse a cionizmus gondolatát és a magyarországi zsidóság erre hajlamos részét alijára, Izraelbe történő bevándorlásra serkentse.

A honlappal azóta sok minden történt, mottónk – „hírek, filozofálgatás, kedvcsinálás” azonban változatlan maradt. A magyar zsidóság alijázási kedve sem igen növekedett, ahhoz még nem elég nagy a katasztrófa. Így is tudunk azonban olyan emberekről, akiknek a Miért Cion? csinált kedvet az alijához, és olyanokról is, akiket a honlap erősített meg ebbéli elhatározásukban. Nincsenek ugyan sokan, de ahányan vannak, azokért mindenképp megérte.

Négy év alatt a honlap két alkalommal is hosszabb ideig állt, főként anyagi gondok miatt: mivel szélsőségesek vagyunk – más szóval: a magyarországi ál-civilizáltságra olyannyira jellemző szarkenegetés soha nem volt ránk jellemző – nincsenek és úgy tűnik, nem is lesznek hirdetők. Olvasók már szép számmal akadnak: tavaly novemberben, hosszú szünet után indultunk újra, és azóta majdnem negyvenezer kattintást gyűjtöttünk össze, vagyis egy átlagos napon száznál többen voltak ránk kíváncsiak. Az előző három évről nincsenek adataink, de úgy becsüljük, akkor összesen lehetett ugyanennyi, tehát negyvenezer látogatónk.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha napokon át nincs új poszt (amit igyekszünk elkerülni), a látogatottság 30 és 60 körül mozog, új poszt esetén 150 körül. A legizgalmasabbnak az olvasók az Iránnal kapcsolatos híreket találják, a csúcslátogatottságot – ötszáz fő körül egy nap – a Stuxnet vírusról szóló írás hozta tavaly ilyentájt, amit összesen 1194-szer tekintettek meg; a népszerűségi lista második helyén 964 megtekintéssel pedig egy 2008. márciusában kelt homályoszlató poszt áll Kik azok a palesztinok, hol van az a Palesztina? címmel.

Az olvasóközönség háromnegyede Magyarországon kattint a Miért Cionra, Izraelben 2260, az Egyesült Államokban 1886, az Egyesült Királyságban kereken 700 fő volt eddig kíváncsi az oldalra. A negyedik helyen – feltehetően az erdélyi magyarul tudóknak köszönhetően – Románia áll, utána Németország, Oroszország, Szlovákia, Hollandia és Kanada a sorrend. A honlapra kattintottak már egészen valószínűtlen helyszínekről is, mint például Szenegál meg Macau – ez persze annak köszönhető, hogy a lap számos érdekes személyiséggel és témával foglalkozik, és ha egy magyarul amúgy nem tudó internetező rákeres mondjuk Adolf Eichmannra, a Google a Miért Ciont is kidobja neki. A legkiemeltebb keresési kulcsszó azonban a blog esetében maga a „Miért Cion” volt, ezt követik a „Palesztina”, a „Cion”, valamint – a korszellem jeleként – a „náci sas” kifejezések.

A forgalom forrásai közül messze a legfontosabb a Google, ahonnét közel tizennégyezer kattintás érkezett az elmúlt egy év leforgása alatt. A második legfontosabb forrás a zsidó vonatkozású linkeket összegyűjtő Hírolvasó volt 1177 kattintással. Azért csak volt, mert a Hírolvasó kivette az általa szemlézett honlapok közül a Miért Ciont, mégpedig azután, hogy megemlítettük: a blog minden esetben jogi elégtételt fog venni azokon, akik szellemi termékeit ellopják. Ez a poszt természetesen nem a Hírolvasónak szólt, hanem többek közt – név említése nélkül – egy papíralapon is megjelenő zsidó lapnak, a Hírolvasó feltehetően ezt nehezményezte, miután az érintettekkel jóban vannak. Ezt azonban csak találgathatjuk, miután a Hírolvasó, noha udvarias hangú levélben tudakozódtunk a bojkott oka felől, erre válaszolni hajlandó nem volt, és a blogot azóta is bojkottálja.

Maradjanak egészségesek; a harmadik legfontosabb forrásunk a Facebook, ahonnét eddig 754 kattintás érkezett, és várható, hogy még több fog. Ehhez azonban az kell, hogy az a sok száz ember, aki rendszeresen látogatja és a jelek szerint szereti ezt a blogot, ugyan tegye meg, hogy a Facebookra minden alkalommal négy helyre is felkerülő cikket (saját falam; Izraeli magyarok, magyarajú izraeliek; Izrael; valamint a Miért Cion facebookos oldala) megosztja. Kevés kiábrándítóbb dolog van annál, amikor a Facebookon tömeges hozzászólást tapasztalok, és jó esetben egy ember akad, aki megosztja az adott posztot.

Pedig a megosztás nem kerül pénzbe – és itt elérkeztünk a Miért Cion? pénzügyeihez. Ezzel hamar végzünk, miután nincsenek pénzügyeink. Nem igazak azok a híresztelések, miszerint az izraeli követség, az izraeli külügyminisztérium, a Szochnut vagy a Magyarországi Cionisták Szövetsége támogatna minket. Soha nem kaptunk egyiktől egy fillért se. A blog egy alkalommal részesült nagyobb összegű támogatásban egy magánszemély – Holokauszt-túlélő – részéről, a többi – klum.

A tavaly újraindulás után terveztük, hogy önálló honlappá alakulunk, ennek érdekében körülbelül hatvan zsidó érdekeltségű magyarországi céget, zsidó üzletembert kerestünk meg. Egyetlenegy sem válaszolt, ami jellemző a magyarországi zsidó állapotokra – a balkáni stílusra, amely az utóbbi időben teljesen eluralkodott. Mert az egy dolog, hogy valamire nincs pénz – más lapra tartozik a nem-válaszolás, ami egyszerűen bunkóság. Még akkor is, ha mindenki mostanság napi hatvan adománykérő e-mailt kap.

Önálló honlap azóta sem lett, a Miért Cionnak azonban továbbra is sikerült megkapaszkodnia. A támogatásokról ezután sem mondunk le, és változatlanul kérünk mindenkit, ha módjában áll, kattintson a baloldali sávban látható KKL-perselyre vagy erre a linkre. Minden fillér számít, így a minimális összegű támogatást sem kell szégyellni, sőt. A jobb érzésű üzletemberek felé pedig továbbra is érvényes a tavalyi ajánlat; vegyék, vigyék, amíg a készlet tart.

Nem a blog, hanem egy nemes kezdeményezés javára történő adakozásra szólítjuk fel azokat, akik szeretnének hozzájárulni a magyarországi zsidóság Holokausztja méltó módon történő megörökítéséhez a deportálások közelgő 70. évfordulója alkalmából. Részletekért kérjük, írjanak erre az e-mailcímre.

A blog mindenképp folytatódik, és eddigi irányvonala is csak annyiban változik, hogy valamivel többet leszünk kénytelenek foglalkozni a magyarországi állapotokkal. Magyarországon, igaz, elfuserált és szánalmas formában, de diktatúra épül; ennél azonban sokkal nagyobb a baj, hogy történik mindez – tulajdonképpen a nép akaratából. Valószínű, hogy a következő választásokon a szélsőjobboldal kormányzati szerephez jut. Aminek mindenképp meglesz az a pozitív hozadéka, hogy valamivel több zsidó fogja belátni: Magyarország nem a hazája, itt számára nem terem babér.

Nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy ez lesz a törpe kisebbség – hiszen a Horthy-korszakban, amikor zsidótörvényeket fogadtak el, százezreknek kellett volna elvándorolnia, és senki nem ment sehová, miközben a cionistákat kiröhögték és följelentették; de ha csak néhány tucat ember elhatározásában szerepet tudunk játszani, úgy ez a honlap már betöltötte hivatását.

Hát egyévesek lettünk…

Bizony, 2007. december 12-én indult a Miért Cion?, és azóta egész klassz kis olvasótábort szedett össze. Köszöntjük önmagunkat, meg a Gabriellákat, kik névnapjukat ünneplik.

Épp egy éve jelent meg az első poszt, amiben ezt írtam: „Magyarországi cionizmus: a kifejezés sokak számára önellentmondásnak tűnik. Hiszen a zsidó nemzeti gondolatnak errefelé soha nem volt átütő ereje – sem a katasztrófa előtt, sem azután. Ez az oldal azonban leplezetlen kedvcsinálónak született. Készítője Cion szerelmese. Sok évet élt ott, aztán sok évig elszakadt onnan, most visszakészül, hogy véget érjen egy napon a hosszú út, és szeretne minél több embert magával vinni. Miért Cion? Miért épp a világnak ez a szeglete, ha egyszer annyi minden szól ellene? Ezt a kérdést voltaképp nem is kéne feltenni – no de fölmerül, akár akarjuk, akár nem… A magyarországi zsidó számára nem evidencia sem a cionizmus, sem a vallás – a kettő együtt meg végképp nem. Az észérveket az okos emberek, azt hiszem, már egytől-egyig felsorolták. Van, akiről lepereg, van, aki igazat ad, de kibúvókat keres (és aki keres, talál), és végül ott van az a néhány száz, aki az elmúlt közel két évtizedben kiment, és kinn is maradt… Vajon rájuk az észérvek hatottak? Nem tudjuk, de itt ilyesmivel nem is próbálkozunk. A blog érzelmi cionista blog, készítője így szeretne hatni rád. Hírek, filozofálgatás, kedvcsinálás. Ha hiteles információkra vágysz, mindenképp itt a helyed. Akkor is, ha hozzá szeretnél szólni.”

Ezt a bejegyzést százhetvenöt másik követte, nem mind tőlem, de zömében igen; vagyis havonta átlag tizennégy írást olvashattatok – nagyjából kétnaponta egyet, amely szerintem jó eredmény, igyekszem tartani a jövőben is. A hozzászólások zöme érdemi volt, igyekeztem kerülni a technikai információkat, szolgálati közleményeket, ilyenből nem is volt talán tíz se. Igyekeztem azt is kerülni, hogy rendszeresen ekézzem az iszlámot, annál is inkább, mert arra ott van Ben–G kitűnő blogja, a http://www.dzsihad.blog.hu/, de néha nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak a legkirívóbb eseményekre.

Voltak, akik panaszkodtak, hogy miért nincsenek hírek. Azért, mert ez nem egy hírblog, és hírblogot szerkeszteni egy ember még akkor is képtelen lenne, ha nem kéne máson is dolgoznia. A zsidósággal kapcsolatos híreket rövid formában igyekszem összefoglalni a lubavicsiak oldalán, mint azt sokan tudjátok. Ez alapvetően „érzelmi cionista blog”, vagyis a hősidők szellemének megidézésével próbál hatni arra a szikrára, amely meggyőződésem szerint sok zsidóban jelen van, sokszor nem zsidókban is: ez Cion földjének szeretete, amely optimális esetben abban csúcsosodik ki, hogy az ember odaköltözik. Így hát azoknak van igazuk, akik amiatt nyafogtak az utóbbi időben nekem, hogy miért nincsenek „tanítások” (sic!) a klasszikus cionizmusról, mint rég, mit foglalkozok én annyit Mumbaijal, inkább még Trumpeldort és még Zsabotyinszkijt és még Arlozorovot és még Ben Guriont. Jelentem, most Chanukára egy kőkemény cionista harcossal jelentkezünk: Avraham Jáir Sternnel (igen, ő van a képen), úgyhogy kössétek be a biztonsági öveket.

Nyilván észrevettétek, az utóbbi időben nincs előzetes cenzúra. Sokáig haboztam e lépéssel, voltak, akik le akartak beszélni, hogy teli leszek mocsokkal. Az első pillanattól számítottam iszlamista támadásokra, és az eddig érkezett kb. kétezer kommentnek a fele támadás is volt – de náci oldalról. Míg Ben–G állandóan tele van a terroristák zaklatásaival, sőt fenyegetéseivel, ezt a blogot nagy ívben elkerülték. Ők tudják, miért; én csak azt tudom tanácsolni, hogy ezt a gyakorlatot folytassák a jövőben is.

A szélsőjobbal más volt a helyzet, érdekes módon őket jobban ingerelte a blog, ami pedig arra szólítja fel a magyarországi zsidóságot, hogy alijázzon (amit, gondolom, hungarista talajgyökereink sem bánnának). Legalább nyolc hónapon át kísérleteztek azzal, hogy kommenteljenek – nem tudom, miből gondolták, hogy nem fogom az olyan röfijeiket irtani, hogy „Mocskos zsidó!” Kétszer is beígérték, hogy felakasztanak az Oktogonon (alighanem azért épp ott, mert 1945-ben ott lincseltek meg két nyilas keretlegényt, és a hungarista kollektív sötétségben ez afféle szakrális helynek tűnhet számukra – de talán csak mert nem lakom onnan messze, és nem akarnak sokáig cipelni). Nyolc hónap után leszoktak rólam, de mondanom se kell, ha kommenttel próbálkoznak, az néhány óránál tovább úgysem fog élni, rendszeresen takarítunk, úgyhogy kár a gőzért.

A blog kimondottan népszerű lett, napi hat-nyolcezer látogatóval, ha netán több poszt is sikeredik egy nap, tízezerrel. Már tavasszal annyira népszerű volt, hogy loptak tőle, még a zsidó nyomtatott sajtó is – aztán amikor szóltam miatta, még ők voltak halálosan megsértve. A népszerűség nem véletlen, hiszen a Miért Cion? ma az egyetlen magyar nyelvű cionista honlap. Kéne ugyan lennie másiknak, de hát – nincs. Nem baj. Azt a picike cionizmust, ami ebben az országban van, győzzük egyedül is.

Tényleg köszönöm a segítséget, főleg az olyan kommentelőtől, aki a minap azt írta, annyira szeret olvasni, mert mindig erőt és hitet merít belőlem. Pedig hát nem belőlem, hanem az eszméből. Akik így érzik, ne álljanak meg ennél a blognál.

Jövőre Jeruzsálemben!