Obsession – Megszállottság

Most sikerült végignéznem ezt az alkotást, noha pár napja megvan. Mit mondjak? Ha láttátok a Gert Wilders-filmet, akkor bizonyos fokig ezt is láttátok. Az amerikai film – dokumentumnak nem nevezném – a radikális iszlámot mutatja be.

Propagandafilm? Azt sem mondanám. A propagandának a magyarban van valami borzasztó mellékíze – nem csoda, hiszen míg szerencsésebb helyeken a propaganda kvázi reklámot, PR-t jelent, minálunk azt jelenti, hogy valakit valamilyen hazugságról meg szeretnénk győzni. Az Obsession nem ezt teszi, inkább afféle ráébresztős összeállítás. Az iszlámról szól, és fel szeretné azokat ébreszteni, akik még alszanak.

Aki kicsit is foglalkozott az iszlámmal, annak unalomig ismert sablonokat ismételgetnek az Obsessionben. Amely természetesen azzal kezdi, hogy hangsúlyozottan a radikális iszlámról van szó, és szerepel benne a kötelező liberális farok, miszerint a muzulmánok többsége természetesen nem terrorista, békés ember, satara-satara. Tehát a radikális iszlámot idézi a film, annak képviselőit, egymás után szólaltatja meg a gyűlöletbeszéd láthatóan elmebeteg lovagjait, akik nem hagynak kétséget afelől, hogy az iszlám (mármint a radikális változat) végső célja az egész világ meghódítása. Az alkotók ezután párhuzamot vonnak a (radikális) iszlám és a nácizmus között, felidézve Husszeinit, a nácikkal cimboráló jeruzsálemi főmuftit, akinek többek között elévülhetetlen érdemei vannak a bosnyák-albán muzulmán Handzsár SS-hadosztály létrehozásában. Husszeini azon kevés külföldi közé tartozott, aki számára Hitler személyesen vallotta meg, hogy meg kívánja semmisíteni az európai zsidóságot.

Politológusok, volt hitlerjugendisták, hírszerzési szakemberek és mások szólalnak meg a filmben, amelynek mondanivalója a vége felé arra hegyeződik ki: jó lenne, ha a Nyugat felhagyna az eddigi gyakorlattal, nem dugná a fejét a homokba és tudomásul venné, hogy mi történik. Mert akkor sem volt hajlandó tudomásul venni, amikor Hitlerrel szemben kellett volna fellépni, és lám, mi lett a vége. Holott Hitler is megmondta, mit akar, és ma is megmondják világosan a (radikális) iszlamisták, hogy mit akarnak. A film kitér arra is, hogy hányan lehetnek az iszlamisták közül, akik „radikálisak”, vagyis támogatják a terrort. Általában tíz-tizenöt százalékra becsülik az arányt. Tekintve, hogy több mint egymilliárd emberről van szó, ez akár százötvenmillió ember is lehet. Gáz. Ez gáz, mert ez a százötvenmillió csak az a tömeg, amely kimondottan terrorszimpatizáns. Azok, akik az Egyesült Államokat gyűlölik, vagy Izraelt meg akarják semmisíteni, náluk sokkal többen vannak. Gyanítom, hogy az utóbbiak aránya közel járhat a száz százalékhoz.

Az Obsession megnézése után azon kezdtem gondolkodni, vajon miért nem hajlandó tudomásul venni a Nyugat, hogy az iszlám (a radikális) háborút folytat ellene. No jó, nem most kezdtem el rajta gondolkodni, hanem régebben. És akkor azt hittem, meg is leltem a választ. Azt, hogy a Nyugat, legalábbis annak európai része, totálisan el van rohadva. Elkényelmesedett, nemhogy háborúzni nem akar, de dolgozni sem hajlandó, és minél jobban él, annál kevésbé vállal gyereket. Most is vallom, hogy mindez igaz. No de akkor mi volt a harmincas években? Hogyan hihettek az angolok – az angolok! – egy Chamberlainnek, szemben egy Churchill-lel? Miért dobták Hitler karmai közé egy puskalövés nélkül Ausztriát és Csehszlovákiát, miért hitték, hogy ezzel vége? Már akkor is el voltak rohadva? Még a britek is? Akkor is büdös volt már a munka, akkor sem szerették az éjszakai gyereksírást?

Nem, ez így nem stimmel. Kell lennie más oknak is. Elgondolkodtam azon, mi azoknak a sorsa, akik a maga valójában mutatják be az iszlámot. Sokak szemében legalábbis illetlenséget követnek el; megint mások úgy vélik, politikailag nem korrektek (és ez sok helyütt felér a piros lappal), azzal vádolják őket, hogy egyoldalúak, és végül még ők lesznek a hibásak, ha olyannak mutatják be az iszlámot, amilyen.

Az iszlám pedig olyan, amilyen. Végtelenül emberellenes, pszichopata, aljas ideológia, amely vallási köntösbe öltözik, és ha az arab néplélekkel találkozik, kártékonysága nem ismer határokat. A nemzetiszocializmus és a kommunizmus együttesen sem versenghet vele, semmilyen téren. Az iszlám a halál kultusza, a halál ideológiája. Mint ilyen, nettó elmebaj. A nácizmus vagy a kommunizmus sok mindenkinek halált hirdetett, de soha nem deklarálta, hogy az lenne a főcél. Az iszlám legfontosabb mondata: „Jobban szeretjük a halált, mint ellenségeink az életet.”

Az Obsession, akárcsak Wilders filmje, vagy Ben-G blogja – http://www.dzsihad.blog.hu/ – semmi mást nem tesz, csak beleveri az iszlámba azoknak az orrát, akik nem hajlandók tudomásul venni, miről van szó. Nagyon sokan vannak ilyenek, mondhatni a többség úgy él, dolgozik, tévézik és jár kávéházba, mintha mi se történne a világban, sőt: mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ahhoz, hogy valaki az iszlám lényegét felismerje, semmi mást nem kell tennie, mint megnézni és meghallgatni, mit mondanak annak radikális képviselői. Ha valaki kísérletet tesz arra, hogy ezt az ideológiát megismertesse velük, ő lesz a „szélsőséges”, a „kirekesztő”, aki „semmiben sem különbözik a náciktól”.

Miért?

Miután a probléma hetven-nyolcvan éve is fennállt, erős a gyanúm, hogy nem az európai civilizáció általános hanyatlása áll a háttérben (bár a rohadás mindenképpen elképesztő, annak bűze orrfacsaró). Sokkal inkább arról van szó, hogy a Nyugatban nagyon elevenen él a dehumanizáció tilalma.

Közhelyszámba megy, hogy például a nácik dehumanizálták áldozataikat, elsősorban a zsidókat, de ugyanilyen kíméletlenséggel jártak el más, alsóbbrendűnek nyilvánított csoportokkal szemben. Ezzel a saját dolgukat is megkönnyítették. Az Einsatzkommandók tagjai vagy a haláltáborok személyzete sokkal könnyebben „járt el” szubhumánokkal szemben, sokkal könnyebben „tette a dolgát”, ha nem kellett embernek tekintenie a megsemmisítendőket, hanem valami vírusnak, amely ellen mindenáron védekezni kell.

Persze nem a megsemmisítettek voltak „untermenschek”, hanem azok, akik rabjaivá-híveivé váltak a nemzetiszocializmusnak, ennek a förtelmes sátánizmusnak. És sorolhatnánk még ideológiákat, de csak egyet hozzunk fel, a nácizmusnak számos tekintetben közvetlen elődjét: a katolikus vallást, amely az inkvizíciót termelte ki. A nácik és az inkvizítorok nem voltak emberek, mert nem tudtak megfelelni az emberi lét bizonyos alapvető követelményeinek. Ezen követelmények közé hozzátartozik, hogy bizonyos dolgokat nem követünk el a másik ember ellen.

Vannak sokan, akikre a nácizmus rémtettei úgy hatottak, mint valami védőoltás. Ők azok, akik átestek a ló túlsó oldalára, és semmi szín alatt nem hajlandók elismerni, hogy az ember egyes ideológiák hívévé szegődve gyakorlatilag önmagát foszthatja meg humán státuszától. Akkor sem ismerik ezt el, ha a jelenséget saját szemükkel látják. És azt utálják meg, aki láttatja velük. Wilders, az Obsession, Ben-G blogja, avagy – néha – csekélységem.

Lehet-e ezen változtatni?