Izraelben még az anarchista elmebetegekre is vonatkoznak a törvények

A kormánypárt cselédsajtójának legpatinásabbja, a Magyar Nemzet a Belfast Telegraphra hivatkozva közöl Izraelben egyre nagyobb veszélyben a szabad vélemény címmel cikket, amely – mint a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás és a csúsztatás tanítanivaló példája – joggal tarthat igényt a január 1-től hivatalba lépő Cenzor-Főnéni kitüntető figyelmére.

A szabad véleményért aggódó MaNem olvasója az első bekezdésből megtudhatja: „Börtönbe zárták Jonathan Pollak izraeli aktivistát – az indok: biciklizve tüntetett a gázai blokád ellen – jelenti a Belfast Telegraph. Emberi jogi csoportok szerint Izraelben lassan hivatalos politikai irányelvvé válik az ellentmondó hangok elhallgattatása.”

A második bekezdésből kiderül, hogy a férfi egy, a palesztinokkal rendszeresen együtt tüntető anarchista, aki rendszeresen tiltakozik „a gázai megszállás és a blokád ellen”. A pecsovics észak-ír lap beszámolójában ilyen mondat már nem szerepel, nem is szerepelhet, lévén Gázát senki nem szállja meg már évek óta. Ha csak nem a Hamasz rémuralma ellen tüntet a derék anarchista, ami, valljuk meg, nehezen elképzelhető.

A harmadik bekezdésből tudja meg a nagyérdemű, hogy Pollak, micsoda disznóság, háromhavi letöltendőt kapott, majd idézi az elítéltet, aki szerint „Izraelben egyre nagyobb veszélyben forog a véleménynyilvánításhoz való jog” (innen a cikk címe is). Ő csak tudja.

Aztán jön a negyedik és egyben utolsó bekezdés, ahol az anarchista ügyvédje fejezi ki felháborodását: „Nem szokványos, hogy illegális gyülekezés miatt ilyen szigorú ítéletet hozzanak”.

A cikk végére sikerült suvasztani a lényeget. Pollak, az anarchista, akinek véleménynyilvánítási szabadsága akkora csorbát szenvedett, hogy a sztorit a MaNemnek kell átvennie egy észak-ír lapból, illegálisan gyülekezett, és ezért kapott három hónap letöltendőt. Hja, kérem, vannak még decens helyek, ahol akár a gyülekezési törvény előírásainak is érvényt szereznek, ahelyett, hogy hagynák, hadd szarják-hugyozzák tele mondjuk a törvényhozás épületének környékét azok, akiknek így hozza kedvük.

Az izraeli szabadságjogok megtépázása miatt körmét rágó MaNemnek nem volt érkezése, hogy kissé bővebben megismertesse a huszonnyolc éves, derék jafói fiatalember eddigi mozgalmár múltját; sebaj, megtesszük mi. Főfoglalkozású anarchistánk alapító tagja az Anarchisták a Fal Ellen elnevezésű egyletnek, amelynek célja, hogy az Izraelben elkövetett, többnyire robbantásos terrormerényleteket 95 %-kal csökkentő, a Nyugati Partot a zsidó államtól nagyjából az 1967-es izraeli-jordán tűzszüneti vonal mentén elválasztó biztonsági falat eltüntesse. Hogy miért, azt csak a jó ég tudja. Ahhoz, hogy valaki készakarva ismét rá akarja szabadítani a terrort a saját hazájára, elmebetegnek kell lenni.

Nem tudjuk, mi a gondja Pollaknak a szülőhazájával, amint azt is csak találgathatjuk, mi problémája volt a holland királyi házzal, midőn Amszterdamban élt egy hippitanyán. Amikor ugyanis épp nem alkohol- vagy kábítószermámorban hentergett, rendszeresen a globalizmus, valamint az uralkodócsalád ellen szervezett demonstrációk résztvevője volt, mígnem egy szép napon még a tulipánok liberális országában is elszakadt a cérna, és Pollakot hazatoloncolták. Ezek után nyilvánvaló, hogy a holland sajtószabadságért is rettegnie kell a magyarországi cselédmédiának.

A fiatalember – izraeli és zsidó létére – hazatérése után, 2002-ben csatlakozott a palesztinok intifádájához. Ezért bármely más országban hazaárulónak nyilvánították és főbe lőtték volna; ezt sehol máshol nem tehette meg büntetlenül, csak Izraelben. Több száz demonstráción vett részt, és egyre inkább a biztonsági fal elleni harc apostolaként tekintettek rá. A gonosz izraeli rezsim jól bántotta is ezért, egy 2005-ös erőszakos tüntetésen könnygázgránáttal lőtték fejbe. Több tucatszor tartóztatták már le, nem csak illegális tüntetésekért, de a menetrendszerű erőszakcselekményekben való részvételért, hatósági intézkedéssel szembeszegülésért, hatóság elleni erőszakért, rombolásért, garázdaságért; nem egyszer bíróság előtt állt.

Ezúttal nem úszta meg az anarchista elmebeteg; de maradjunk abban, hogy nem véleménynyilvánításért, és még csak nem is biciklizésért kapott három hónapot. Valamint – és ez a tudósításból kimaradt – ezerötszáz sekeles (kb. 90 ezer forintos) pénzbüntetést. Ez utóbbit helytelenítjük. Nagyobbat kellett volna ütni a zsebén.

Van annak valami diszkrét bája, amikor a cenzúrakormány sajtólakájai a véleménynyilvánítás szabadságának izraeli végéről cikkeznek - 2010 decemberében, a magyar szájkosártörvény elfogadása után, ami miatt a német külügyminiszter karácsonyi szabadságát megszakítva felhívja Martonyit, s ami miatt még az sem elképzelhetetlen, hogy szankciókat hoznak Magyarország ellen.

Nem izzadtok az alatt a vastag bőr alatt, gyerekek?

Megmaradunk szabadnak

Néhány gondolat, ami eltér a blog általános vonalától – ám azt hiszem, ma, december 20-án, a magyarországi sajtószabadság ki tudja, hányadik fekete napján a Miért Cion? sem vonhatja ki magát az alól, hogy állást foglaljon.

Magyarország a jó húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta nem sokat nyert. Nem szeretnék belemenni abba, mi ennek az oka, csakugyan nem a mi asztalunk, meg messzire is vezet. Ki szeretném hangsúlyozni azonban, mi az, amit mégiscsak nyertünk – ami nélkül az egész rendszerváltás értelmetlen, az oroszok akár maradhattak volna is.

Ez a két dolog a szólás szabadsága – azt mondunk, amit akarunk – és a mozgás szabadsága – oda megyünk, ahova akarunk.

A mai napon e két megszerzett jog közül az egyiket el akarja venni a hatalom.

Jómagam nem egészen értem, miért, de meglehet, a szájkosártörvénynek nincs is más magyarázata, mint hogy ez – egy kelet-európai, északnyugat-balkáni ország, amiben ennek megfelelő hatalom kezdett működni. Azért kezdett, mert az előző is borzalmas volt, és a protesztszavazatok megbuktatták. Gyanítom, a protesztszavazókat egyáltalán nem érdekli, van-e szájkosártörvény vagy nincs, illetve egy részüket, akik voltak oly sértődöttek és nejlonnyilas dühöngővé posványosították az ország törvényhozását, nagyon is érdekli, netán örülnek neki (majd hozzászokunk, vigyorgott az Echo tévében Kerényi Imre, a Madách Színház egykori pártkorifeusa), mert eddig nem az történt, amit ők akartak, most pedig majd jól az fog történni.

Gondolják ők.

Mennyire veszi önmaga szájkosártörvényét komolyan a hatalom? Azt mondják, a végrehajtás műszakilag antitalentum első embere még az sms-ek elolvasását is évek munkájával tanulta meg – ami nem bűn; az viszont feltétlenül, ha olyan emberekkel veszi körül magát, akik közül egy se figyelmezteti: wazze, Vityka, mit akarunk mi az internet korában, ezt, ugye, nem is gondoltuk komolyan?

Tartunk tőle, a kelet-európai, északnyugat-balkáni hatalom mindig is volt olyan otromba, lábszagú, furkó, hogy bármit el tudott magáról képzelni, és a valóság bármilyen részétől képes volt elvonatkoztatni, főleg, ha azon járt az agya, mi jár neki. Nem új keletű (vér)rög- és téveszméje szerint a lojális sajtó, az jár neki. És ahogy a kapitalizmus intézményét felfogni képtelen gazdaságpolitika nem bírja a saját árnyékát átlépni, úgy a cenzúrahatalom se fogja fel, hogy amint a tőke, a média is oda megy, ahova akar.

Nem hittük volna, hogy a huszonegyedik században egyszer még felértékelődik a külföldön bejegyzett, külföldi szerveren futó, megrendszabályozhatatlan magyar sajtó szerepe.

A mai naptól – a magyarországi sajtószabadság sokadik fekete napján – megújult köntösben találkozhattok (magyar idő szerint ma, hétfő késő délutántól) egy patinás, és ami a fő, szabadnak megmaradt lappal, amelynek címe: Amerikai Magyar Népszava. A Bartus László főszerkesztette internetes újság magyar nyelvű, ugyanakkor szőröstül-bőröstül amerikai; a magyarországi bolsináci sajtótörvények rá nem alkalmazhatók addig sem, amíg hatályban lesznek.

Reményeink szerint nem soká. Temetni jövünk, nem dicsérni.