Bó szakasza – Egyiptomi sötétség

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Nyújtsd ki karodat az ég felé és legyen sötétség Egyiptom országa fölött és a sötétség legyen tapintható. És kinyújtotta Mózes karját az ég felé és lett sűrű sötétség Egyiptom egész országában három napon át. Nem látta az ember az ő testvérét és nem mozdulhattak el helyükből három napon át, de Izrael minden gyermekének világosság volt az otthonában” (2Móz. 10:21-23)

Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy a tíz egyiptomi csapást természetes okokkal próbálták magyarázni. Vannak, akik különösen súlyos chamszinra gondolnak. Egyesek szerint egy hatalmas földközi-tengeri vulkánkitörés hamuja került a légkörbe és sodródott a szelek szárnyán délnek, ennek volt köszönhető az elsötétülés – ami azonban nem magyarázza meg, miért maradt világos Izrael fiainak otthonában. Egy másik, evilági magyarázatot a Herzl Biblia lábjegyzete vonultat fel: eszerint i.e. 1335. március 13-án volt olyan napfogyatkozás, amely teljes sötétbe borította Egyiptomot, Gósen kivételével. Példának hozza a szöveg az 1925. január 24-i napfogyatkozást, amely „nem volt észlelhető New York alsó felében, a 96. utca volt a déli határa a teljes napfogyatkozásnak”.

Persze háromnapos napfogyatkozás nem létezik, olyan meg, amelytől az emberek megbénulnának és nem tudnának elmozdulni a helyükről, végképp nem. Nem tisztünk eldönteni, milyen természetű volt az egyiptomi sötétség, azt azonban biztosra vehetjük, hogy jelképértékkel, miként a Tóra valamennyi elbeszélése, ez a történet is bír.

Az első, és abban a korban hatalmasnak számító alija – több mint hatszázezer emberről van szó! –, amelynek előkészítéseként a tíz csapás zajlik, jelentőségében messze túlmutat azon, hogy egy nép, amely úton van a nemzetté válás felé, elindul egy idegen földről, hogy honfoglalás útján saját országot nyerjen. Ha pusztán anyagi okokkal magyarázzuk az egyiptomi sötétséget, feloldhatatlan ellentmondásba ütközünk; ha pusztán anyagi természetűnek tartjuk az Exodust, teljesen értelmetlennek tűnik a kivonulás, még abban az esetben is, ha a munkafelügyelők átmenetileg megszigorítják a feltételeket. Egyik fáraó uralma sem tart örökké, a helyzet előbb-utóbb jobbra fordul. Ami Egyiptomot illeti, az mégiscsak a világ vezető civilizációja, olyan ország, amely menedéket nyújtott a hébereknek anno, baj és szorongattatás – éhínség – idején; arról meg már nem is beszélve, hogy a húsosfazék is itt van, azt elhagyni szinte istenkísértés.

Az egyiptomi sötétség jelképértéke abban rejlik, hogy ez a csapás korlátozta a mozgásszabadságot – az egyiptomiak viszonylatában. A héberek nem csak azt tapasztalhatták, hogy otthonaikat elkerüli a sötétség (házaik belsejéről beszélünk, ezért a napfogyatkozásos elmélet sántít), de azt is, hogy az egyiptomiak három napig nem tudnak elmozdulni a helyükből. A szabadulás előtt nem sokkal hatalmas a mobilitás megőrzésének a jelentősége. Az üzenet így hangzott: míg az egyiptomiak maradnak, ahol vannak – ti jöttök velem. Míg az egyiptomiak sötétben maradnak, a ti számotokra világosság gyúl.

Szinte minden, a szakasszal kapcsolatos kommentár egyértelműen emeli ki: a sötétséget és a világosságot szellemi értelemben (is) kell érteni. A történetben rejlő fintorra vagy csavarra már kevesebben mutatnak rá, pedig ez sem kevésbé fontos: ez a csapás az egyiptomi napkultusz vereségét hozza, s míg a Nílus vérré változása korábban a föld termékenységét és ezen keresztül magát az anyagi megélhetést vette célba, az országra szakadt koromsötét az ellen a szellemi környezet ellen szólt, amelyben a héberek jó négy évszázada éltek, amelyhez lassacskán alkalmazkodtak – amihez, tisztesség ne essék szólván, asszimilálódtak.

Az isteni üzenet megfejtése nem okozhatott különösebb gondot a szerényebb intellektussal rendelkezőknek sem. Ez nem a ti országotok; ez nem a ti ideológiátok; a ti sorsotok más.

5768. Svát 4. (2008. január 11.)
Gyertyagyújtás: 15.56
Szombat kimenetele: 17.06

Kiválasztva, elválasztva

„És különválasztom azon a napon Gósen földjét, amelyen népem él, hogy ne legyen rajta mindenféle rossz állat, és megtudod: én vagyok az Örökkévaló e föld közepén. És védelmet teszek népem és néped közé, és holnap teljesül e jel.” (2Móz. 7:18-19.)

Mondja mindezt az Örökkévaló – Mózes tolmácsolásával – a fáraónak a heti szakaszban, a Váérában, amely igen mozgalmas: ez a csapások szakasza, a Mózes és Áron, illetve az egyiptomi varázslók közt folytatott párharcot követően itt válik vérré a Nílus vize, itt árasztják el a városokat a békák, a férgek, a mindenféle állatok, itt csap le a dögvész és egy igen undorító járvány, végül a jégeső.

Tíz csapásból hét történik meg ebben a szakaszban. Az első magát a Nílust sújtja, ami nélkül nem lehet meg az ország. A Tóra nem utal arra, hogy a héberek jobban jártak volna, mint maguk az egyiptomiak, sőt: miután nem volt ivóvíz, „egész Egyiptom ásott a folyam környékén ivóvíz után” (2Móz. 7:24). Ugyanez áll a békák és a férgek esetében is. A „mindenféle rossz állatok” (kol minéj chájot ráot) előtt azonban (Rási szerint kígyókról és skorpiókról volt szó) Isten kijelenti, hogy Gósen – a régió, ahol a héber lakosság zöme él – megkímélődik ettől a csapástól. Mivel ilyen kijelentés addig nem hangzik el, jogosan következtethetünk arra, hogy a héberek az első három alkalommal osztoztak a gazdanép és a többi ott élő kisebbség sorsában.

A pszichológiai fonalat nem nehéz felismerni. A nemzedékek óta Egyiptomban élő, végletekig elkényelmesedett, a munkaszolgálatot még szigorított formában is csak átmeneti kellemetlenségnek tekintő, és – mindenekelőtt – szellemi értelemben asszimilálódott, eltompult héberséget nem lehet egyik napról a másikra kirobbantani a „biztosból”, elsősorban az agyi tespedésből. Ezek az emberek nem kíváncsiak holmi Ígéret Földjére, tömegével Egyiptomot tartják a hazájuknak, ott élniük, halniuk kell, és – mint azt a későbbiekben látni fogjuk – több alkalommal még a csoda sem segít rajtuk; a leglátványosabb isteni showműsorok sem fognak elméjükön. Ők jól elvoltak eddig, és még tovább is ellettek volna. Csakhogy Istennek más tervei vannak; ennek a népnek különböznie kell a többitől.

Előbb azonban a bőrén kell éreznie, mit jelentenek a csapások, hiszen ha Isten mindjárt kezdettől kivételt tesz velük, akkor ezt azonnal úgy magyarázták volna, hogy miután nekik hajuk szála sem görbül, logikus, hogy sehová sem kell menniük ebből az országból, hablatyoljon bármit az a dadogós vénember, aki csak az általa elkövetett bűncselekmény elévülése után mert visszajönni az országba. Így az első három csapás, ami a hébereket is sújtja, közvetlenül nem veszélyeztet életet. Rendkívül gusztustalanok, sok kellemetlenséggel és pluszmunkával járnak, életveszéllyel azonban nem. Más a helyzet a „mindenféle rossz állatok”, azaz a mérges kígyók és a skorpiók esetében. Isten ezért a rá jellemző egyértelmű és világos szavakkal tudatja szándékát, azt, hogy „különválasztja” népe földjét, valamint „védelmet tesz” a héberek és a többiek közé.

Az elválasztásnak többszörös célja van: a kiválasztott nép életének és testi épségének megóvása; kiválasztottságuk demonstrálása; az Örökkévalóba vetett hitük megerősítése; és nem utolsósorban annak tudatosítása, hogy bárki bármit mondjon, Egyiptomban nincs már jövő. A nép emlékezete azonban rövid. További csapások, csodák sem segítenek majd, s Istennek később, a pusztaságban a legvégső eszközhöz kell majd folyamodnia.

5768. tévét 26. (2008. január 4.)
Gyertyagyújtás: 15.48
Szombat kimenetele: 16.59